Merlin FanFic

Minden Merlinnel kapcsolatos történet

 

1.     fejezet
Ismeretlen ismerős

 

„Az ablaknál egy szőke, magas, fiatal férfi állt. A főteret nézte, mely közvetlenül az ablak alatt terült el. Feszülten figyelte a téren álldogáló két fiatalt. A lánynak hosszú sötétbarna haja volt és szerelmesen bújt a nála jóval magasabb fekete hajú fiúhoz. A szőke idegesen figyelte, ahogy a férfi lehajol és szenvedélyesen megcsókolja a lányt. Öklével a falba csapott…”

 

Merlin, már sokadjára ébredt fel az éjszaka közepén álmából. Már nem is emlékezett pontosan, mióta kísérti ez az álom. A fekete hajú férfiban mindig magát vélte felfedezni, de nem tudta, kik lehetnek az idegen szereplők.
Ránézett az órára, ami hajnali négyet mutatott. Erőtlenül zuhant vissza párnájára. Mint már annyiszor, most is az álom jelentésén gondolkodott.
Számtalanszor beszélt már róla bácsikájával, Gaiusszal is, de az idős férfi szerint nincs jelentősége. Gaius gyanította, hogy köze lehet képességeihez, de megmagyarázni, ő sem tudta. Próbált visszaaludni, ezért arcát belefúrta a párnájába, aminek még friss illata volt az aznapi mosástól, ez az illat pedig egészen elbódította, kellemes nyugalommal töltötte el, így már nem aggódott annyira az új iskolája miatt… Még csak első éves, de ez, már a második egyetem, melyre be kellett iratkoznia az elmúlt két hónapban. A napokban költöztek ebbe a kisvárosba, mely jó mélyen el van rejtve Anglia szívében. Sokat költöztek, de Marstonba érve, olyan érzése volt, mint aki hazatért. Tetszett neki a kisváros, remélte, hogy itt nyugalomra talál, unta már a folytonos menekülést, de bácsikája és édesanyja ragaszkodtak hozzá, mondván, csak így lehet biztonságban. Az egyszerű ember számára a mágia csak egy elképzelt dolog, kevesen hittek létezésében. Merlin már gyerekkorában megtanulta, hogy más, mint a többiek. A mágia, mely átjárta testét, vele született.

 

Reggel, bácsikája ébresztette.

– Merlin! Ébredj! El fogsz késni – hallotta a hangokat, de csak nehezen fogta fel jelentésüket. Álmosan az órára pillantott, és rémülten vette tudomásul, hogy az első órára késve fog érkezni. Kapkodva magára rángatta a ruháját, vállára csapta a táskát, és pár perccel később már az autóban ült.

 

A Marstoni Egyetem valaha egy kastély volt, melyet az idő vasfoga megtépázott ugyan, de még így is csodálatos látványt nyújtott. Átsétált a hatalmas főkapu alatt és döbbenten ismerte fel az álombeli főteret. Sietősen indult keresztül rajta, elkerülve egy óriási lovas szobrot, mely a főépület bejárata előtt díszelgett. Belépve az épületbe, az információs pulthoz igyekezett, ahol megkérdezte, merre találja a kilences termet, melyben első órája már tartott. Megköszönte a segítséget, és a hosszú lépcsősoron felérve, egy folyosón találta magát. Pár lépés után megpillantotta az ajtót, és kinyitotta. Egy szerencsétlen véletlennek köszönhetően, lába beakadt a küszöbbe és majdnem elvágódott a professzor lába előtt. Zavartan nézett az idősödő tanárra.
– Lám – szólalt meg az ősz hajú férfi. – Méltóztattál befáradni?

– Elnézést – mondta lehajtott fejjel. – Ez az első napom, és eltévedtem.
– Remek – nézett szemüvege mögül a tanár. – Én Mr. Ivain vagyok – mutatkozott be a férfi. – Mi a neved?
– Merlin vagyok – mondta, mire a teremben lévők nevetni kezdtek. Nem nézett rájuk, de érezte, hogy minden tekintet felé fordul, és arcszíne kezdett hasonlítani egy érett almára.
– Ezek szerint, megérkezett Arthur király Merlinje is – mosolygott a professzor.
A diákok, szinte egyszerre fordultak a terem végébe, ahol egy szőke hajú fiú ült.
– Elég legyen már – szólalt meg dühösen a srác.
Merlin egy percig meredten bámulta, majd gyorsan helyet foglalt az első széken. A tanár folytatta az órát, de Merlin semmit nem hallott belőle. A szőke srácon járt az esze. Lehet, csak képzelte, de mintha, minden álmában ez a fiú jelent volna meg. Idegesen körbenézett, a teremben nem voltak sokan és a hallgatók többsége fiú volt. Csak elvétve látott egy-két lányt, az egyiken azonnal megakadt a szeme, majd tekintete találkozott a szőkéével. Gyorsan elkapta fejét, és jegyzetelni kezdett. Az órának hamarosan vége lett, a professzor sok sikert kívánva, átadta neki az elmúlt hetek jegyzeteit. 

 

Az ajtón kilépve egy lányba botlott, aki kis híján fellökte.
– Sajnálom, az én hibám – mondta a lány. – Annyira elgondolkodtam, hogy nem láttalak. Egyébként, a nevem Morgana Pendragon.
– Én meg…
– Merlin, tudom. Láttalak az órán.
– Te is most kezdted az egyetemet? – kérdezte Merlin, aki nehezen leplezte zavarát.
– Nem, csak segíteni szoktam Mr. Ivainnak. Harmadéves vagyok – felelte kedvesen. – Örültem a szerencsének, most mennem kell – mondta Morgana, és már indult is.
– Én is örültem, szia!

Merlin pár percig figyelte a távolodó lányt, aki első látásra megtetszett neki. Morganának hosszú, hullámos, fekete haja, és ragyogóan zöld szeme volt. Mikor befordult egy ajtón, Merlin is elindult, mert sok dolga volt még. Órája ugyan csak délután lesz, de meg akart ismerkedni az épülettel. Elindult egy folyosón, aminek a végében hatalmas tábla hirdette: Kantin. Úgy döntött, hogy a hosszú éjszaka után jól fog esni egy kávé. A büfénél csak pár ember álldogált. Mikor sorra került, kifizette kávéját, és egy üres asztalhoz ült. Elvett egy újságot, és belevetette magát az olvasásba. Észre sem vette, hogy valaki lehuppan mellé.

– Szia, nem zavar, ha csatlakozom? – hallotta meg a lágy hangot.
Merlin felpillantott a hang gazdájára, aki egy fekete, göndör hajú lány volt.
– Neked is, szia! Ülj csak le, mint láthatod, egyedül vagyok – mondta mosolyogva.
– Gwen vagyok – mondta, és kezet nyújtott a fiúnak. – Mivel csoporttársak lettünk, úgy gondoltam, segíthetek neked az első napokban. Tudod, itt mindenki ismeri egymást, együtt nőttünk fel. Nehéz lehet ilyen közegbe csöppenni.
– Én Merlin vagyok. Megszoktam már az állandó ismerkedést, sokat költöztünk
– felelte higgadtan.
– Sajnálom.
– Nem kell, annyira nem vészes – mondta. – Milyenek a többiek?
– Nem igazán vagyunk sokan, mint azt láthattad is. Ma este összejövünk páran a lakásomon, gyere el, akkor megismerkedhetsz velük.
– Persze, mindenképpen ott leszek – mondta a lánynak.
Gwen leírta a címét és a telefonszámát egy darab papírra, és átadta neki. Az ajtóban megjelent a szőke hajú srác, akinek boldogan rohant a karjaiba. Merlin egy pillanatig nézte őket, majd folytatta az olvasást.

Miután megitta kávéját, elindult, hogy felfedezze az épületet. Az egyetem falait számos festmény díszítette, melyek különböző korokból származtak. Egy órával később az egyetem túlsó végében kötött ki, ahol a könyvtárat találta. A könyvek egészen a plafonig sorakoztak a roskadásig tele polcokon. Szeretett olvasni, mert igazából más szórakozása nem is nagyon akadt.

 

A délutáni órák gyorsan elszálltak. Merlin nem tudta nem észrevenni, hogy a szőke srác – mint megtudta Arthur a neve – állandóan rajta tartotta a szemét. Kicsit kényelmetlen volt neki, de letudta annyival, hogy ő az új fiú, akit mindenki megnézett.

A parkolóban fáradtan lépett autójához. Már a zárba helyezte a kulcsot, mikor valaki megszólította.

– Szóval te lennél Merlin! – A szőke srác állt mögötte.
– Igen én – felelte nyugodtan.
– Gwen azt mondta, meghívott az esti buliba. – A fiú első látásra beképzelt volt. Merlinnek az az érzése támadt, hogy a srác mással is érezteti, hogy egy senki hozzá képest.
– Meghívott – felelte, majd visszafordult autójához, és kinyitotta az ajtót.

– Akarsz még valamit? – kérdezte, a lehető leggúnyosabb modorát felvéve.
– Te nem tudod, ki vagyok? – Arthur nem volt hozzászokva, hogy így átnézzenek rajta. Megszokta már, hogy mindenkinek parancsolni tud, és nevével érvényesítheti akaratát. Felbosszantotta, hogy az új srác, ilyen lekezelően beszél vele.
– De igen – fordult vissza Merlin. – A neved Arthur, és ahogy látom, egy idióta vagy – mondta, majd arrébb tolva a srácot, beszállt a kocsiba, és elhajtott.

Arthur döbbenten nézett a fekete BMW után. Feldühítette a srác pimaszsága. Vele senki nem beszélhet így. Azonban valamiért mégsem tudott igazán haragudni rá. Eszébe jutott egy álom, mely minden éjjel kísérti. Most, hogy jól megnézte Merlint biztos volt benne, hogy őt látja éjszakánként azzal a lánnyal. A lányról jól tudta kicsoda, gyerekkora óta ismeri. A neve Freya volt, de sehogy sem fért a fejébe, hogy ez az idegen fiú hogyan kerülhetett az álmába. Most pedig ott állt teljes valójában előtte.

 

Merlin, fél órával később leparkolt új házuk előtt. Nem állt a garázsba, mert feltett szándéka volt, hogy eleget tegyen az esti meghívásnak. Nagybátyja már az ajtóban várta.
– Milyen volt a napod?
– Egész jó – felelte csendesen. – Anya nem telefonált?
– Nem, de mesélj, mi történt már megint?– nézett rá Gaius összeráncolt homlokkal.
– Semmi, vagyis, az a srác, akit az álmaimban szoktam látni, ott volt az iskolában.
– Hogy érted, hogy ott volt?
– A csoporttársam és Arthurnak hívják. – Gaius elgondolkodott a szavain, majd megrázta fejét.
– Biztos csak beképzelted, valószínűleg csak nagyon hasonlított rá.
– Talán – mondta Merlin, – de mégis úgy érzem, hogy ő volt az. Két ember nem hasonlíthat ennyire egymásra.
– Mit is mondtál, mi a neve?
– Arthur, Arthur Pendragon. Valami puccos család, elkényeztetett kölyke lehet…
– Merlin! – mordult fel Gaius. – Nem szeretem, ha így beszélsz másokról.
– Jó, tudom. De hallanod kellett volna, hogyan beszélt velem és a társaival…
– Akkor sem szeretem, téged arra neveltek, hogy tisztelettel legyél az emberek iránt.

– Persze – adta meg magát a fiú –, most megyek tanulni, sok mindent kell bepótolnom.

 

Mire elkészült a másnapi feladatokkal, hetet ütött az óra. Gyorsan lezuhanyozott, és felöltözött. Nyakába, szokás szerint egy piros sálat kötött, és kék pólót vett fel.


Gaius a nappaliban ült, és tv-t nézett, mikor Merlin leért a lépcsőn felpillantott.

– Mész valahová?
– Igen, egy lány meghívott magukhoz. Valamilyen bulit tartanak, nekem pedig nem árt ismerkednem
– válaszolta Merlin.– Rendben, de légy óvatos. Tudod, ha rajtakapnak…
– Tudom, tudom. Nem vagyok már gyerek. – Merlint bosszantotta, hogy bácsikája ezerszer elmondja neki, hogy vigyázzon. Megtiltotta neki, hogy használja erejét, mert akkor lebukhat.

 

Nem sokkal nyolc után állt meg egy ház előtt. Tudta, hogy jó helyen jár, mert az ajtóban két srác beszélgetett, és a hangos zene is hallatszott, melyet többen üvöltve énekeltek.
Elsétált az ajtóig, és fejével biccentett a fiúknak, akik viszonozták. Belépve egyből meglátta Gwent, aki Morganával beszélgetett, így legalább, két embert már ismert. Odalépett a lányokhoz, és kedvesen köszöntötte őket.
– Végre, Merlin! – kiáltott fel Gwen. – Már azt hittem el sem jössz.
– Semmi pénzért sem hagytam volna ki – mosolygott.
– Bemutatom neked Morganát – mutatott a lány felé.
– Már találkoztunk – vallotta be Gwennek barátnője.
– Örülök, akkor gyere. Bemutatlak, akiknek kell – mondta Gwen, miközben megfogta a kezét és átvezette a tömegen. Egy szobába vitte, ahol néhány fiú, és egy-két lány beszélgetett.
– Srácok, ő itt Merlin – mondta.
Minden tekintet Merlin felé fordult. Intett kezével, amire többen reagáltak is.
– Gyere – húzta magával a lány. – Ő itt Percival – a nagydarab srác kezet nyújtott neki. Mellette Gwaine ült, aki félhosszú, fekete hajával babrált. A kanapén sorba mindenkit bemutatott. Elyant, aki egy fekete fiú volt és történetesen Gwen bátyja, majd következett Lancelot és Leon. Gwenen kívül még három lány volt a szobában. Freya, aki első látásra hasonított az álombeli lányra, Mithian, aki a maga bájával vonzotta a férfiak tekintetét, valamint Nimueh. Merlin a sarokban megpillantotta Arthurt is, de vele nem foglalkozott.
Helyette leült Percival és Gwaine közé, ami később kiderült, felelőtlen döntés volt. Gwaine-nek volt egy olyan rossz szokása, hogy be nem állt a szája. Egész este sületlenségeket hordott össze, és Merlin kezdett belefáradni, bár ettől függetlenül kedvelte a srácot. Segélykérően pillantott Gwenre, aki vette a jelet, és kimentette.
– Gyere, megmutatom a házat. – A lakás valóban csodálatos volt. – Apám úgy akarta berendezni, mintha egy múzeum lenne – mondta Gwen.
– Úgy látom, sikerült neki – nevetett Merlin. Mire bejárta az egész lakást, teljesen elfáradt. – Azt hiszem, én lassan hazamegyek, hosszú volt a napom. Holnap nem akarok megint elkésni – mondta, és együtt nevettek a lánnyal.
– Örülök, hogy megismertelek – mondta Gwen, és búcsúzóul egy puszit nyomott az arcára.
Merlin elköszönt mindenkitől, és elindult kocsija felé.
Egy termetes fa mögül Arthur lépett elő, majd berántotta mögé. Megragadta kabátját, és a fának nyomta.
– Mit akarsz? – kérdezte Merlin.
– Figyelmeztetlek! Ha egy ujjal is hozzáérsz a csajomhoz, nagyon megbánod – mondta ingerülten. Olyan közel hajolt a fiúhoz, hogy Merlin arcán érezte leheletét. Gyorsan lerázta magáról a kezeket.
– Nem érdekel a csajod, ha valami bajod van vele beszéld meg, engem meg hagyj békén.
Most ő lépett közel hozzá és mélyen belenézett a szemébe. Valamit látott a tekintetében, de nem tudta megmagyarázni pontosan, ezért elfordította fejét.
– További jó szórakozást – mondta, és faképnél hagyta a ledermedt srácot.

Arthur pár pillanatig csak némán állt, nem akarta elhinni, hogy ez az ostoba gyerek, így viselkedik. A fiúban volt valami, ami az első pillanattól kezdve rokonszenvessé tette számára.

 

Merlin idegesen lépett be a lakás ajtaján. Gaius még mindig a tv előtt ült.
– Merlin! Korán jöttél, milyen volt az este? – nézett rá érdeklődve.
– Kellemesen telt bácsikám, csak az idióta – itt vett egy mély levegőt és folytatta –, nem tudom, kinek képzeli magát. Mintha ő lenne a világ ura…
– Arthurról beszélsz? Utánanéztem egy kicsit. Nem csodálom, ha így viselkedik. Az apja a város polgármestere.

– Tudhattam volna, csak egy elkényeztetett ficsúr – morgott magában a fiú.
– Azért vigyázz vele. Az apja Uther Pendragon. Nem szereti a varázslókat, de hivatalosan nem léphet fel ellenük. Ettől függetlenül sok pletykát hallani róla. Ajánlom, hogy kerüld el messziről a fiát – mondta Gaius aggódva.
– Nem kell félned, akkor sem nevezném barátomnak, ha az egyetlen ember lenne a földön – mondta Merlin bosszúsan, és akkor, abban a pillanatban komolyan is gondolta.

 

A hetek gyorsan teltek. Merlin egyre könnyebben oldódott fel új barátai körében. Gwaine, aki időközben a legnagyobb eséllyel pályázott a legjobb barát posztjára, egyik délután idegesen hívta fel.
– Rendben, akkor találkozzunk a szokásos helyen – mondta, miközben a lépcsőn sietett lefelé.
– Minden rendben? – kérdezte Gaius összeráncolt homlokkal, aki a nappaliban olvasott.
– Persze, csak Gwaine hívott. Valami fontosat akar közölni velem – mondta, és gyorsan beleugrott cipőjébe. – Az Avalon bárban találkozok vele. Nem kell megvárnod, holnap nincs óránk, biztos sokáig maradunk.
– Szórakozzatok jól, de vigyázz magadra! – Nagybátyja hangjában, némi aggodalmat vélt felfedezni.

 

Alig húsz perccel később már a bárban ült szokásos helyükön. Gwaine még nem érkezett meg, így rendelt egy italt. Elővette mobilját, hogy megnézze az órát, mikor valaki leült mellé. Arthur volt az.
– Mi van, te követsz engem? – kérdezte idegesen. – Mit akarsz már megint?
Ne legyél már ilyen idióta állandóan. Láttam, hogy egyedül vagy, gondoltam beszélgethetnénk.
– Miben sántikálsz? – kérdezte, és a szőke arcát kezdte fürkészni. – Egyébként meg Gwaine-t várom.
Arthur nem szólalt meg azonnal. Mindig, mikor Merlinnel találkozott, az éjszakai álom jutott eszébe. Kissé megrázta fejét, és elfordította tekintetét az ajtó felé.
– Csak gondoltam, mivel – kereste a szavakat, de nehezen találta őket – azt hiszem, nem a legjobb módon indult a kapcsolatunk. Gwaine és a többiek az én barátaim is, nem akarom, hogy miattunk állandóan feszültség legyen a csapatban.
Ezt a dolgot Merlin is így látta. Azonban nem tudta figyelmen kívül hagyni, hogy Uther fia volt, de valahol mégis érezte, hogy Arthur más, mint az apja.
– Igazad lehet – szólalt meg végül –, a kedvükért próbáljunk meg fegyverszünetet tartani.
Vett egy mély levegőt.
– Persze csak, ha te is ezt akarod. – Mire Merlin befejezte a mondatot az asztalnál megjelent Gwaine is, aki döbbenten figyelte őket.
– Minden rendben? – kérdezte.
Arthur nem válaszolt, csak kezet fogott velük, és távozott.
– Ez meg mi a fene volt, haver? – ült le Merlin mellé.
– Nem tudom pontosan, de azt hiszem, vége a háborúnak – mondta, és megrántotta a vállát. Gwaine elnevette magát.
– Ennek örülök. Nem szeretek két tűz között lenni – intett a kezével a pultos lánynak, és rendelt magának is egy italt.
– Elmondod, miért kellett korábban jönnöm? – érdeklődött Merlin.
– Ja, hogy az – Gwaine körbenézett, hogy meggyőződjön róla senki nem hallja őket. Közelebb hajolt Merlinhez, és szinte suttogva mondta neki. – Tudod, anyám a polgármester asszisztense. – Merlin bólintott – Úgy hallottam tőle, hogy Uther valamiféle szerkezetet akar telepíteni a városba, amely jelez mindenféle mágiahasználatot.
Merlin nyelt egyet.
– Milyen szerkezet lehet?
Gwaine nem válaszolt rögtön.
Nem igazán tudom, tudod, hogy a technika nem az erősségem. – Merlin elnevette magát. Hát igen, Gwaine erőssége inkább a karja, mintsem az esze. Az egyetemre is, csak az anyja kérésére iratkozott be.
– Ne aggódj, majd vigyázok – mondta, és mosolyt erőltetett arcára. Gwaine volt az egyetlen, akit beavatott titkába. Jobban mondva, inkább lebukott. Két héttel korábban történt, hogy az egyetemi sportpálya mellett sétáltak, mikor Merlin felfedezte Arthurt, amint kedvenc szenvedélyének hódolt.
A szőke minden áldott nap sportolni járt. Azon a napon is szokásos edzését végezte, mikor egyik pillanatról a másikra, orral egy pocsolyába zuhant. Gwaine később hallotta, hogy Arthur egy kiálló gyökérre panaszkodott, ami történetesen előtte még nem volt ott. Gwaine azonnal sejtette, mi történt, és nem habozott megkérdezni Merlintől, aki meg sem próbálta tagadni.
– A többiek mikor jönnek? – terelte Gwaine figyelmét másfelé.
– Lassan itt kell lenniük – pillantott órájára. – Nem mindenki jön, Leon, Percival, Lancelot és Mithian otthon maradnak. Nekik holnap be kell menniük Mr. Blackhez. Valami kutatást végeznek… azt hiszem, de Elyan és a lányok hamarosan érkeznek.
– Megvárod őket? – kérdezte Merlin. – Én addig hazaviszem a kocsit, és visszajövök taxival.
– Persze, csak siess. Ne várasd meg a hölgyeket – kacsintott Gwaine.


Merlin az ajtóban összefutott Arthurral és Gwennel, majd gyors köszönés után el is tűnt a szemük elől. A hazáig vezető út gyorsan elszállt. Leparkolta kocsiját és mire kiért a garázsból a taxi már a ház előtt várta. A bár előtt kifizette a sofőrt és besietett. Az asztalnál már mindenki helyet foglalt. Arthur Gwen mellett ült, Gwaine Morganá-val beszélgetett. Freya, Nimueh és Elyan pedig egy újabb kis csapatot alkottak. Merlin helyet foglalt Freya mellett és köszöntött mindenkit.
– Mi lesz a mai program? – kérdezte a főkolompost.
– Épp arról beszéltünk, hogy elmehetnénk felfedezni az egyetem lezárt területét – szólalt meg Gwaine. – Mindig szerettem szellemek után kutatni – nevetett.
– Mi lesz, ha elkapnak? – érdeklődött Nimueh.
Morgana szólalt meg előbb.
– Majd kitalálunk valamit. – Sokatmondó pillantást vetett Arthurra majd Merlinre. – Benne vagytok?
Arthur Merlinre nézett.
– Persze, fegyverszünet van – mondta.
A többiek nem értették miről beszél, de Merlin felvilágosította őket, hogy megegyeztek, amennyire tudják türtőztetni fogják magukat, persze csakis a barátaik kedvéért.
Roppantul örülök – mondta Gwen.


Rendeltek egy kör italt, és megbeszélték, hogy két autóval indulnak el.
Morgana és Arthur is kocsival jött, így a társaság két részre oszlott. Arthur, Gwen, Freya és Merlin az egyik, míg Morgana, Gwaine, Nimueh és Elyan a másik autóba ült. Pár perccel később az egyetem melletti erdőnél álltak meg. Ott nem volt közvilágítás, így az autókat jól lehetett álcázni. Nimueh és Freya vállalták, hogy kint őrködnek, és jeleznek, ha
valakit látnak. A többiek elindultak az elkerített részhez. A kastély e része még a tanárok előtt is el volt zárva. A magyarázat annyi, hogy életveszélyes. A fiatalok azonban úgy látták, a falak ugyanolyan erősek, mint az épület többi részén.
Gwaine, eddig eltitkolt ügyességével kinyitotta a lakatot. Ő lépett elsőként a várba. Az ajtótól három folyosó indult, három irányba. Eldöntötték, hogy szétválnak, és amint valaki talál valamit, jeleznek egymásnak. Gwaine persze Morganá-t választotta, Elyan pedig húgával, Gwennel tartott. Merlin így kénytelen volt Arthurral párt alkotni.
Elindultak a sötét folyosón, melynek végén egy lépcsősor vezetett az alagsorba. Félelem nélkül nyitották ki az ajtót, melybe majdnem
beleütköztek. Belépve, egy hatalmas teremben találták magukat. Szemük lassan szokott hozzá a hirtelen jött világossághoz. Egyikük sem értette, mi okozza a fényt, de a látvány, mely szemük elé tárult, el is feledtette velük, hogy éjszaka van. A terem közepén egy hatalmas kerek asztal helyezkedett el. A falakon piros zászlók voltak, melyek közepén
aranyszínű sárkány díszelgett. Mindketten jól ismerték ezt a címert.
– Camelot! – szólalt meg Arthur döbbenten. Merlin csak nehezen talált szavakat.
– Te tudtad, hogy ez itt van? – kérdezte a szőkétől.
– Nem, és szerintem még apám sem tudja… az egyetem… ezek szerint… – nem igazán tudta mit mondjon.
– Ezek szerint Camelot vára volt – fejezte be a mondatot Merlin.
Arthur már vette volna elő mobilját, mikor Merliné megcsörrent. Gwen volt az.
– Mondjad, oké megyünk – mondta a telefonba, és eltette a mobilt.
– Gwen és Elyan is találtak valamit. Azt mondták, az emeleten vannak.
A páros már a lépcsőnél járt, mikor hangokra lettek figyelmesek. Arthur azonnal a falhoz nyomta Merlint. Tudták, hogy nem a barátaik azok. Két férfi beszélgetett, alig hallhatóan. A hangok távolodni kezdtek.
– Úgy tűnik elmentek – mondta Arthur, és elindult a lépcsőn.
Merlin néhány pillanatig még némán nézett utána, majd követte a srácot.

 

Halkan osontak végig az emeletre, ahol Gwaine már várta őket.
– Mit találtatok? – kérdezte tőle Merlin.
– Mindjárt meglátjátok – mondta, majd betessékelte őket a folyosó végén lévő szobába. A szoba mintha valamiféle raktár lett volna. Merlin leemelt egy tekercset a polcról. Alaposan megvizsgálta, és úgy tűnt, mintha már több száz éves lenne. Kibontani már nem volt ideje, mert újra meghallották a hangokat. A léptek zaja egyre közeledett.
– Majd én elterelem a figyelmüket – lépett elő Morgana.
A többiek tiltakozni kezdtek.
– Mi lesz, ha elkapnak? – tette fel a kérdést Merlin.
Morgana megrántotta a vállát.
– Az apám a polgármester, majd elintézi, hogy ne rúgjanak ki.
– Gondolom örülni fog neki – jegyezte meg Gwaine.
Morgana segélykérően Arthurra nézett.
– Igaza van. Mindig kivételezik vele, ezt is el fogja nézni – vágta rá a szőke, némi féltékenységgel a hangjában. Morgana bólintott, és az ajtóhoz lépett. Halkan lenyomta a kilincset,
és kiosont az ajtón. Mindenki feszülten várta az eseményeket. Hallották, ahogy futásnak ered, majd kiabálás, aztán a néma csend. Néhány perc múlva Arthur megszólalt.
– Induljunk! – Merlin észrevétlenül kabátja zsebébe csúsztatta a tekercset. Elyan résnyire nyitotta az ajtót, majd miután meggyőződött, hogy senki nincs kint, intett a kezével. Halk, de gyors léptekkel, szinte kimenekültek a kastélyból.

Freya és Nimueh a kocsiknál várta őket. Morgana sehol sem volt.
– Ha az őrök elkapták, akkor hívni fogják a zsarukat. Azonnal el kell mennünk. – mondta Arthur.
Merlin volt az egyetlen, Arthuron kívül, aki csak egy pohárkával hajtott le, így beült Morgana kocsijába, és utasait hazavitte. Megbeszélték, hogy másnap este találkoznak az Avalonban.


 

Merlin ezután Arthurék lakása felé vette az irányt. Leparkolt a ház előtt, ahol a srác már várta.
– Szállj be, hazaviszlek – mondta, és kinyitotta neki az ajtót.
– Hát, köszi. Legalább nem kell taxit fognom. – Merlin beült az autóba, és a kocsi mozgásba lendült. Jól tudta, hogy legalább fél óra lesz az út. Egyikük sem törte meg a csendet, mígnem Arthur megállt az út szélén.
– Miért nem mész? – kérdezte Merlin csodálkozva.
– Beszélnünk kell – nézett rá komolyan Arthur. – Igazából, már akkor kellett volna, mikor a suliba jöttél, de akkor még nem voltam benne biztos.
– Miről van szó? – Merlint komolyan érdekelte, mit akarhat a szőke.
Arthur vett egy mély levegőt, majd kifújta.
– Azt hiszem két éve kezdődött. Minden éjjel ugyanaz az álom. Én egy ablakban állok, és kinézek rajta…
– Az ablak alatt pedig van egy tér, ahol engem látsz Freyával – fejezte be Merlin döbbenten a mondatot. Néhány pillanatig értetlenül nézték egymást.
– Ezt nem értem – csóválta a fejét Merlin. – Ha jól emlékszem, nekem is két éve kezdődött. Minden éjjel ugyanez.
– De mégis hogyan? – kérdezte Arthur.
– Nem tudom, de köze van ehhez a helyhez. Biztos vagyok benne, de… – Merlin hirtelen elhallgatott. – Azt mondtad, neked is két éve kezdődött?
– Igen, és?
– Én akkor jöttem vissza Angliába, előtte… máshol voltam. – Merlin nem akart mindent elárulni magáról, ezért gyorsan elharapta a mondat végét. – Most vigyél haza, aztán jobb, ha te is mész – mondta komolyan Merlin. – Holnap a többiek este hétre jönnek az Avalonba. Mi találkozzunk korábban, és elmondom mit találtam – mondta, és kiemelte a tekercset.
Arthur szótlanul nézte. Látszott, hogy mondani akar valamit, de csak nyelt egyet, és elindult a kihalt úton. Megállt a ház előtt, és ránézett a mágusra. Merlin már szállt volna ki, mikor a szőke elkapta a kezét.
– Te nem érzed azt, ami körülvesz minket? – kérdezte halkan. Merlin jól tudta, mire gondol, de nem tudta megmagyarázni.
– Én is érzem, de most menned kell – mondta, és kiszállt az autóból.

Merlin szinte berontott a házba.
Nem tudta, hány óra lehet, de nem is foglalkozott vele. Benyitott bácsikája szobájába.
– Bácsikám! Ébredj! Beszélnem kell veled – mondta, és megrázta Gaiust.
– Mi történt? – ugrott fel az ágyból. – Csak nem valami baj?
– Mutatnom kell valamit – mondta, és belenyúlt kabátja zsebébe.
Gaius kikászálódott az ágyból és elővette szemüvegét az éjjeliszekrény fiókjából. Átvette Merlintől a tekercset, és vizsgálni kezdte.
– Ez nagyon érdekes – mondta.
– Mit találtál? – kíváncsiskodott Merlin.
– A pergamenen a kerekasztal lovagjainak a neve van felsorolva. Közülük is azok vannak kiemelve, akik Arthur király feltétel nélküli bizalmát élvezték – mondta, és a fiú kezébe adta a tekercset.
– Hihetetlen! – kiáltott fel Merlin.
– Mi olyan érdekes rajta? – kérdezte Gaius.
– Ezt hallgasd! Sir Leon, Sir Byron, Sir Ector, Sir Kay, Sir Robin, Sir Gwaine, Sir Lancelot, Sir Elyan és Sir Percival. Ezek a nevek vannak kiemelve. Arthur király felesége Guinevere, vagyis Gwen. Fő tanácsosa Merlin – olvasta fel az írást.
– És? – Gaius nem igazán tudta mire akar rámutatni a fiú.
– Mit és? Nem érted? Szerinted ez véletlen?
– Dehogy véletlen, ha egyszer le van írva…
– Nem, figyelj! – mondta komolyan Merlin. – Nézzük az egyetemet. Ott van Arthur, akinek a barátnőjét történetesen, Gwennek hívják. Ezen kívül a barátai neve egyezik a lovagok nevével. Most pedig megérkeztem én, mint Merlin.
– Ez tényleg érdekes – gondolkodott el Gaius. – Hol találtad? – kérdezte.
Merlin egy pillanatig habozott, de jobbnak látta, ha mindent elmond. Gaius dühös pillantást vetett rá és már szólni akart, de Merlin megelőzte.
– Tudom, felelőtlenek voltunk, de ha nem megyünk oda, ez most nem lenne nálam – mondta, és felmutatta a tekercset.
Nagybátyja jobbnak látta, ha inkább nem szól. Mérges volt a fiúra.
– Most menj aludni, ha felkeltél, még megbeszéljük.


Merlin felment a szobájába, és elővett egy vaskos könyvet. Gyorsan megtalálta a fejezetet, ami keresett. „Arthur király legendája” hirdette a cím. Ismerte a legendát, mégis villámcsapásként érte a felismerés. A történet, melyet olvasott, szinte megelevenedett a szeme előtt. Olyan érzése volt, mintha a saját emlékeiben kutakodna. Számtalanszor álmodott, már hasonló jeleneteket, de eddig nem tulajdonított nekik túl nagy jelentőséget.
– Ez nem lehet véletlen – mondta, és elterült az ágyon.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 2
Heti: 5
Havi: 15
Össz.: 2 422

Látogatottság növelés
Oldal: Hogyan működik a HuPont.hu weboldalszerkesztő és honlap?
Merlin FanFic - © 2008 - 2024 - merlinfan.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »